8. fejezet - Láncra vert szabadság
- Hé, kelj fel! - hallottam egy távoli hangot. Még mindig feketeség vesz körbe, de már nem érzem, hogy zuhannék. - Kelj fel, nem hallod?! - hallottam újra. Ezek a hangok a feketeségen túlról jönnek. Nem tudom merről. Elindulok találomra, de nem látok semmit se, még saját magamat se. Mit kéne tennem? - Emphra! Kelj fel! Gyerünk! - hallottam egy éles hangot. Azonnal kinyitottam a szemeimet. Fáj a fülem. Szikra itt van fent az ágyamban és aggódva néz rám, Vekker is itt van. Amint látta, hogy felkeltem kiment a szobából. - Ébren vagyok. - motyogtam. Felültem. Sajog a fejem. Mintha egy méhkas lenne benne. - Végre magadhoz tértél! - lett dühös Szikra - Már tíz perce próbálunk felkelteni. Legalább szép álom volt? Amint megemlítette az álmot kivert a víz. Őszintén szólva nem emlékszek rá, de azt tudom félelmetes volt és ijesztő. Hasonló érzés kerített hatalmába, mint Irizum halála utáni reggelen...