2. fejezet - Demokrácia? Na ne nevettes!

 - Egy, kettő. Felkelni mihaszna naplopók! - törte ránk az ajtót egy férfi.

  A fülemre szorítottam a párnát és elfordultam a hang forrásától. Többen is mozogtak, de ahogyan észleltem senkiben sem volt meg a szándék a felkeléshez. Mondjuk megértem, hiszen nem rég feküdtünk le. A nap még fel sem kelt. 

 - Ébresztő! - kiáltotta újra.

  Ehhez még hozzátársult a hangja a fém ágykeretnek, amihez a szobában lévő seprűnyelet verte. Irdatlan ricsaj, nem mellesleg pont ennél az ágynál, ahol én alszok. Morogva felülök és lemászok. A szobát tegnap valamelyest rendbe tettük. Nem mintha annyira fűlt volna hozzá a fogunk. 

 - Tíz percet kaptok. Addigra álljatok kint a barakk előtt vigyázzban! - ezzel elhagyta a szobát a vekkerünk.
  Tíz perc? Ásítottam egyet. Még morgolódni sincs erőm. Félálomban a szekrényemhez léptem. A létrázás valamelyest segített a reggeli mozgás koordinációmon, de az agyam még alvó üzemmódban volt. Bárhogyan is próbálkoztam kinyitni azt a nyamvadék szekrényt a karperecemmel az ajtó zárva maradt. Rángattam, de az sem oldott meg semmit. 
 - Az nem az enyém? - kérdezte álmosan Litria, aki még az ágyból sem kelt ki.
 - Lehet. - feleltem.
  Leellenőriztem a számot. Tényleg az övé volt. Egyet balra léptem és újra próbálkoztam. Most elsőre kinyílt és még rángatnom se kellett. Kivettem azt a hatalmas zsákot. Tegnap takarítás után nem volt elég lélekjelenlétem a tartalma átbogarászására. Arrébb löktem Litria lábait és leültem az ágya végébe. Találomra turkálni kezdtem a zsákban. Valahogyan csak a kezembe akadt egy napi ruha. Tovább kutattam hátha valami fésűt esetleg fogkefét és fogkrémet is találok ebben a csoda puttonyban. Természetesen a csomag legalján találtam rá mindenre. Gyorsan itt bent átöltöztem és még meg is fésülködtem. Most már csak a fürdőbe kell eljutnom. Remélem a fürdő jó állapotban van. A fiúk egyáltalán nem akartak takarítani. Sok veszekedés után megegyeztünk velük. A lányok kitakarítják a fürdőt és a saját szobájukat míg a fiúknak csak azt az egy szobát kell. Ha még azt sem csinálják meg, akkor az övék lesz a fürdő takarításának nemes feladata, míg itt esz minket a fene. 
  Fogkefével és a fogkrémmel kiléptem az ajtón, ahol egy katona állt. 
 - Már rég letelt a tíz perc és te vagy az első? - nézett rám - Úgy látszik ez a szakasz még nem tanult semmit sem. 
  Értetlenül bámultam a képébe. Aztán lassan derengeni kezdett, hogy a vekker említett valamilyen gyülekezőt. Félálomban lévő embernek ne mondjanak semmit, amit meg kell jegyezni! A fogkefét és a fogkrémet a hátam mögé rejtettem. Nem tudom mit kellene tennem. 
 - Mit ért tanulás alatt? - kérdeztem meg végül egy pár percnyi szünet után. 
 - Rá fogsz jönni magadtól is. - felelte közönyösen - Hívd ki a többieket!
  Kicsit még álldogáltam kint, végül visszamentem a barakkba. Nem fognak hallgatni rám, de nem tetszett az a mondata, miszerint hamar megtudom mit is jelent itt a tanulás. Gondolom nem olyan, mintha iskolában lennénk. Itt valami sokkal negatívabb jelentése van. Először a lányokhoz mentem, hogy letegyem a fogkefémet. 
 - Figyeljetek! Vár ránk kint valami katona, azt mondta menjünk ki. - álltam meg az ajtóban - A fiúknak is szólnom kell.
 - Mi lesz, ha itt maradunk? - kérdezett vissza valaki. 
 - Honnan tudjam? Azt mondta hívjalak ki titeket. A hívás megtörtént a többi nem az én dolgom. - hagytam rájuk. 
  A fiúkhoz bekopogtam. Semmi válasz nem jött. Odabent is elég harsány volt a társaság. Harmadjára kopogtam mire valaki visszaszólt. 
 - Mi van?
 - Húzzátok ki a beleteket a barakk elé! - kiabáltam vissza, majd kintre vettem az irányt. 
  Nagyon fel tudnak húzni engem a fiúk. Nem mindegyik egy kaptafa ezt beismerem, de eddig jó véleményem nem igazán van róluk. Pár lány is kijött közben, de nem mindenki. Én már csak azért is kijöttem, mert már egyszer voltam idekint. Nem terveztem minden utasításra ugrani, de megtanultam, jobb ha az őrökkel nem kekeckedünk, főleg ha esélytelenek vagyunk ellene. Egyetlenegy fiú jött ki. A félszemű, égett fejű. 
 - A többiek? - kérdezte a katona.
  Mindenki a vállát vonta esetleg teljesen ignorálta a kérdést. Itt vagyunk, de pontosan minek is? A katona sóhajtott egyet. Mondjuk nem lennék a helyében, egy csoport lázadozó kamaszt kellene valahogyan rábírnia a szót fogadásra. Elővett valami kisebb szerkentyűt. Csak egy gomb volt rajta, de sejtettem mire is kell pontosan. Ott álltam az ablak mellett. Ráütöttem egyet tenyérrel, így hangos volt és még az üveg sem repedt meg.
 - Húzzatok ki a rohadt életbe!
  Nem szeretnék áramütést kapni már így kora reggel. Természetesen nem hallgattak rám, mondjuk ezt előre sejtettem. Csak összeszorított fogakkal vártam a fájdalmat, ami hamarosan jelentkezett. A kezem rögtön ökölbe zárt, csípő, égető érzés járt át közben mozogni nem tudtam. Az izmaim beálltak, mintha görcsölnének, bár tudatomnál maradtam. Olyan érzés mintha vizes törülközővel izomból csapkodnának, egyszerre több helyen, de főként a csuklómnál. Hirtelen a fájdalom abbamaradt, de emlékeztetőül még szüntelenül remegett a kezem, amelyen a karperec volt. Nem tudtam vele mit csinálni. Kapkodtam a levegőt és még a víz is levert. Észre se vettem, hogy már nem állok, hanem a falnak támaszkodva ülök. Mikor a légzésem normalizálódott felálltam, de még támaszkodtam egy kicsit. A remegésem alább hagyott.
 - Ezen az erősségen nem történik semmi szervi károsodás, de ez igaz akkor is ha kicsit növelem az erősségét, de csökkentem az idejét. Jobb, ha ezt megjegyzitek. - tette el a kis távirányítót a katona.
  Lassacskán mindenki előkerült többen is fogták a csuklójukat. 
 - Azért erről szólhattál volna. - nézett felém az egyik fiú.
 - Ha tudtam volna erről egyesével rúgtalak volna ki titeket az ajtón. - sziszegtem vissza. 
  Kollektív büntetés?! Akkor csak két végletet hagynak. Mindenki ellenáll vagy mindenki engedelmeskedik. Egy gomb van a távirányítón, tehát nem tud egy valakit megsebezni. Vagy mindenkit vagy senkit se. Azt mondta még tudja állítani az áramütés erősségét és a szökés elkerülése miatt akár halálos is lehet. Azonban nem használhatják mindenkin egyszerre a halálos mennyiségű és idejű sokkolást. Valahogyan kiválogattak minket, ha egy napon belül elveszítenének mindenkit, újra kezdődne a válogatás. Bár lehet az életünk nem annyira fontos itt, de az biztos nem kezdenek tömegmészárlásba. Egyszerűen a fájdalmat kell majd tudni elviselni. Az egész csak a betanításról szól, nem igaz? Akkor egyszerűen keresztbe teszünk nekik. Az katonára néztem. Nem fogok engedelmeskedni a kormánynak, aki megfosztott az álmaimtól, a lehetőségeimtől és hátba szúrt. Aki csak egy pótolható munkásnak lát, kinek nincs mersze ellenállni, de ha van is ereje nincs hozzá. A börtönben nem volt erőm semmit sem tehettem ellenetek, de most valamiért kihoztatok egy csapat lázadót onnan és katonákat akartok faragni belőlük. Mi ez, ha nem egy lehetőség az ellenállásra? Forr a vérem. Minél nagyobbat akarok rúgni a kormány legkényesebb pontjára. A katona felém nézett és találkozott a tekintetünk. Közöny és lenézés. Ezt a kettőt vettem ki, mi még jobban felkorbácsolta az érzelmeimet. Ne fordultam el tőle csak bámultam a szemébe. Nem ölhet meg, a fájdalmat pedig ismerem nem félek tőle. Most mi lesz? Mihez akarsz kezdeni? Végül elfordult. 
 - Jegyezzétek meg! Ha bemegy hozzátok egy katona ébreszteni akkor, amit mond az számotokra parancs. Most kaptatok még tíz percet elkészülni, de holnapra a tíz perc múlva a barakk előtt vigyázzban történjen meg, különben újabb büntetést kaptok. A mai napot szobaszemlével kezdem. A szobátok állapota fogja befolyásolni a délutáni teendőiteket. Ha ezzel készen vagyok akkor a vizesblokkot ellenőrzöm le. 
  Nem tetszik ez nekem. A katona után elsőként léptem be. Eddig nem kellett felügyelnünk a tisztaságra sehol sem, ahol voltunk. Nyilván az iskolába tilos a szemetelés, de azt se mi takarítottuk. Mit akar leellenőrizni? Nekik nem mindegy milyen a környezet, amiben alszunk? 
  A katona a folyosón nézett először körül. Ehhez nem igazán nyúltunk csak a padlót sepertük és mostuk fel. A falakkal nem törődtünk. A katona elővett valamit és jegyzetelni kezdett, majd először a lányok szobájába lépett be. Ott is alaposan körülnézett a szekrények tetején, az ágyak alatt, a párkányokon és a fűtőtestek környékén. A fiúk szobájába nem követtem, az nem tartozik a hatásköröm alá. Gondolom megtette ugyanazokat az észrevételeket, mint nálunk, ha nem többet.
  Azután kimentünk. Egy csoportban állva vártuk mit fog mondani, esetleg lesz-e valami következménye az ellenőrzésnek. 
 - A takarítás túl hanyag. Erre a feladatra a nagymamám is képes lenne, míg pár kamasznak beletörik a bicskája. A mai reggelit kihagyjátok, helyette a hiányosan kitakarított barakkotokat fogjátok alaposabban rendbe rakni. A mosdót megnézem egyedül addig álljatok neki újra a takarításnak. 
  Mindenki megkövülve nézett a katona után. Nincs reggeli? De az feltűnőbb, hogy nem árulta el minek kellenek a jegyzetek és a többi büntetésről se beszélt. 
 - Nincs reggeli?! - kiáltott utána egy lány és utána sietett majd elállta az útját - Tegnap érkeztünk akkor se ettünk egy falatot se. Azt akarja mindenki itt ájuljon el?! 
  Ekkor jöttem rá, hogy Litria beszél a katonához. Nem láttam a katona arcát. Valamit válaszolt, de nem hallottam. Litria ellépett előle és visszajött. Mindenki rá nézett, némán kérdeztük mi történt.
 - Meg kell dolgoznunk az ételért. - mondta hangosan - Ha nem dolgozunk nem eszünk.
 - Ezt a szabályt előbb is mondhatták volna. 
 - Mik vagyunk mi? Igáslovak?
 - Ennyire nem vesznek minket emberszámba? 
  Hallottam a zsörtölődéseket. Zsörtölődéssel nem megyünk semmire se. Biztosan mondott még valamit a katona. Litria gondolkodik és ezen a mondaton nincs mit gondolkodni. Visszamentem a házba és kirámoltam az egész takarító szertárat. Kipakoltam mindent így valamelyest eltorlaszoltam a folyosó hátsó részét. A többiek is bejöttek lassan és nézték mégis mi a francot csinálok. Egy seprűt fogtam a kezembe úgy fordultam a többiek felé.
 - Senkit sem kényszerítek semmire, de jusson eszébe. Míg ez a barakk nem tiszta addig mi kaját itt nem kapunk. Jobb, ha sietünk lehet akkor nem csúszunk le az ebédről.
  Ezzel a seprűt markolva a lányok szobájába mentem. Akkor ágyak alatt is seperni kell, meg a fűtőtestek környékét is figyelembe kell vennünk. Többen is bejöttek, főleg azok, akik látták mit is figyelt meg a katona miközben körbejárt. Hirtelen többen lettünk a kelleténél. Gyorsan osztani kell mindenkit. 
 - Ketten sepernek itt, míg ketten kint a folyosón. Ketten a szekrényeket törlik le, egy valaki a fűtő testeket teszi rendbe. A folyosón a falra is jut két ember. A maradék egy ember az ablakokat tisztítja meg, de az kinti meló. - néztem fel. 
 - Miért is te parancsolgatsz? Mikor lett hozzá jogod? - csattant fel rögtön valaki.
  Csak felsóhajtottam.
 - Az ablakokat elvállalom én, addig se kell senkinek megfagynia, de a többit osszátok fel magatok között. 
  A seprűt odabent hagytam és kimentem a folyosóra. Itt kell lennie valamilyen ablaktörlőnek és egy rongynak, amit használhatok. Még egy vödröt is találtam. Szerencsére a barakk mellett van egy csap. Ott gyorsan megtöltöttem a vödröt. Természetesen a víz hideg volt. Mégis mit várjak az őszi időtől? Az ablakokat csak kívülről lehet kinyitni, mert belül rács van rajtuk. Az első ablak pont kettőnk szekrényénél van. Litria is éppen itt dolgozik. Még mindig távolba révedő a tekintete. Csak testileg van itt. 
 - A katona csak azt mondta, hogy amíg nem dolgozunk nincs kaja? - kérdeztem.
  Igyekeztem nemtörődöm lenni, mint aki csak azért kezdeményez beszélgetést, mert nincs jobb dolga. 
 - Nem igazán fontos, amit még hozzátett. - felelte egy kis idő elteltével.
 - Mi volt az? Valami ostoba megfélemlítés? - kérdeztem egy kis gúnnyal. 
  A börtönben előszeretettel használják a szóbeli fenyegetéseket, bár a rabok között ez gyorsan tettlegessé szokott fajulni. Itt viszont nem hiszem. 
 - Nem egészen. Ha értelmeznem kéne, annyit jelentene, hogy számunkra, akik börtönökből lettek összeszedve nem adatott meg a demokrácia luxusa ebben a létesítményben. 
  Halkan felnevettem. Mindjárt végzek az első párral.
 - Na és? Ezt eddig is tudtuk. - feleltem keserűen.
  Becsuktam az első ablakot, ezzel a párral végeztem. Tovább mentem a következőre. Ezen gondolkodott annyit? Gondolom nem szó szerint idézte a katonát. Lehet ő sem érti miért gondolkodik rajta ennyit, csak úgy érzi ez szükséges. Három ablak van, szóval viszonylag hamar végzek. Utána be kell segítenem ott, ahol csak tudok. 
 - Szóval te loptad el a vödröt! - jött ki egy fiú - Bocsáss meg, de most szükségem van rá, hiszen nekem is takarítanom kell. 
  Már emelte fel a vödröt hogy elviszi, de még időben elkaptam a vödör fülét. 
 - Várd meg míg végzek aztán viheted. Három perc és a tiéd vagy képtelen vagy várni egy kicsit? - közben végig a szemébe néztem. 
 - Már csak másfél ablak van hátra elég egyszer ki mosnod azt a nyamvadék rongyot. Nem kellene ennyire ragaszkodnod a dolgokhoz. - húzta maga felé, mire én is húzni kezdtem a vödröt.
 - Néztél már te az ablakokra?! Minden egyes üveg után ki kell mosni a rongyot olyan piszkos. Kell a vödör. Mondtam három perc és a tiéd. 
 - Mi az nem tudsz sétálni? 
 - És te? 
  Már éppen újra megszólalt volna, mire egy nagyobb rántással kiszedtem a kezéből a vödör fülét. 
 - Ha nem tartanál fel már rég a tiéd lenne. Mindjárt a tiéd, csak várj egy kicsit. - mondtam neki hozzám képest kedvesen. 
  Nem állhatok le vele veszekedni. Nem tudni mikor jön vissza a katona az újbóli ellenőrzés miatt. Siettem, nehogy ez az idióta itt mellettem két ablak között lenyúlja a vödrömet. 
 - Tessék viheted. - nyújtottam oda neki. 
 - És az eszközök? - kérdezte.
 - Maximum az ablaktörlőt viheted a rongyra még szükségem lehet. 
  Kikapta a kezemből az ablaktörlőt majd megfordult és elment a fiúk ablakához. Remélem a fiúk is boldogulnak. Nem akarok miattuk még az ebédről is lemaradni. Bementem a folyosóra azt hiszem ott elkél a segítség. Csak egy lány takarította a falakat. Ő szipogott kicsit, a szeme be van dagadva. Biztosan sírt az éjszaka folyamán. Nagy eséllyel ő is azok között van, akik vagy nem csináltak semmit csak rosszkor voltak rossz helyen vagy kényszerből elkövettek egy kisebb bűnt. Beálltam mellé a falat sikálni. Volt mellette egy vödör. Ahogyan látom mosószeres víz van benne. Belemártottam a rongyomat majd neki estem a falnak. Ő meglepődve vette észre a jelenlétem, de amint ránéztem elkapta a tekintetét. Jobban igyekezett, mint előtte. Félne tőlem? Számomra mindegy, de ha ilyen lelki állapotban marad felőrlődik. A börtönben nem volt különlegesség, ha valaki véget vetett az életének. Bár abból a szempontból talán, hogy az őrök nem fedezték fel időben mire készül. Nem szeretném, ha eljutna erre a pontra. Már így is sokak haltak meg a rendszer miatt. Egy rossz szelektálás ennyire tönkre tehet egy embert. 
 - Félsz tőlem? - kérdeztem közben ugyanúgy sikáltam tovább a falat melyen a mocsok nem akart olyan egyszerűen engedni az akaratomnak. 
  Megállt a mozdulatban a kérdés hallatán. Nem szenteltem neki nagyobb figyelmet ugyanúgy csináltam tovább azt, mint eddig. 
 - Nem baj, ha nem válaszolsz. De szükségtelen a félelmed. - folytattam bár nem hiszem, hogy ettől megnyugodna - A kormány fanatikusait, a besúgókat és a férfiak nagy részét utálom. Amíg egyikbe se tartozol bele tőlem nem kell félned. 
  Újra elkezdte mosni a falat. Nem válaszolt, de nem bántam. Nem beszélgetést akartam vele kezdeményezni, egyszerűen elmondtam neki hányadán állunk. A felesleges lelki megrázkódtatásokat jobb mihamarabb elkerülni. Most ebben a létesítményben nem engedhetünk meg magunknak egy cseppnyi bizonytalanságot sem. 
 - Dui Affiz vagyok. - felelte halkan - Nem akarok itt lenni. 
  Miközben beszélt egyre hangosabban szipogott. A zsákban találtam egy anyag zsebkendőt, amit szerencsére elraktam. Úgy látszik most hasznát fogom venni.
 - A börtönbe is csak azért kerültem, mert plusz kereset reményében hordtam ki újságot. Nem tudtam, hogy azok az újságok be vannak tiltva. - a hangja elcsuklott.
  Szótlanul a zsebembe nyúltam és neki adtam a zsebkendőmet. Ki kell majd mosnom. Remek, remélem lesz rá időm. 
 - Köszönöm. - kifújta az orrát és megtörölte a szemét - Mondjuk ha tudtam volna akkor is elvállalom a munkát, mert kellett a pénz. Apám nem talált régóta munkát. Az előző munkahelyén elterjedt egy pletyka miszerint kormányellenes mire sehol se talált munkát. Anyát lefokozták és alig kapott valamit, így nekem iskola mellett már el kellett mennem dolgozni, hogy ne kerüljön az egész családom Központba. Nem voltam olyan ügyes, hogy folytathassam a tanulmányaimat így egyszerre két állásom is volt már tizennégy évesen. Apa két hónapja halt meg közúti balesetben, természetesen a sofőr megúszta a dolgot. Valahogyan az lett a vizsgálat eredménye, hogy apám volt a hibás, így semmit se kaptunk utána. Ezért vállaltam el az újság kihordást. Aztán egyszer csak elkaptak és hamar bírósági meghallgatás nélkül a börtönben kötöttem ki. Papíron volt tárgyalás, de mint rájöttem a papír mindent elbír. 
  Míg mesélt robot módjára egy területet tisztított a falon az egyik kezével a másikkal a zsebkendőt gyűrte a kezében. Újra belefújt. A könnyei újra eleredtek. 
 - Ployrin egy szar hely. - értettem vele egyet - Főleg a bíróság.
 - Te mivel kerültél ide? - kérdezte ártatlanul.
  Rá néztem. Sajnálom, ami vele történt, de attól még nem bízok benne hiába hallottam az élettörténetét. Lehet spicli. Zsarolhatják az anyjával esetleg saját magától vállalta be, hogy mentse, ami menthető.
 - Elnézést a kérdésért, nem kell válaszolnod. - visszafordult a fal felé.
 - Emphra vagyok. - mondtam a végén.
  Ezután sokat mesélt még magáról. Nem válaszoltam neki semmi érdemlegeset, csak hümmögtem néha egyet. Szerencsére nem csak a szája járt, hanem haladtunk is a munkánkkal. Megtudtam miszerint ő az iskolában az irodalmat szerette a legjobban, néhány külföldi szerzőtől is olvasott a könyvtárban, ahova járt. A kedvenc könyvei mind varázslatról szólnak, esetleg szerelemről. Mindenről, ami nem a mostani helyzetről szól. Mindig is szeretett volna egy macskát, de nem tudták volna eltartani, így sosem lett neki. Még egy csomó egyéb információt tudtam meg róla. Talán azért mesélt, mert végre valaki kicsit kedvesebben megszólította. Egy ilyen széplelkű lány, aki a légynek se ártana elég rossz helyen kötött ki. Bár kérdezgetett engem nem akarództam válaszolni és nem is erőltette a válasz adást. Legalább a gondolataimat kicsit elterelte így takarítás közben. Az olyanok története, mint ő, emlékeztet arra a kormány mennyire is kezeli bábokként az embereket. Képesek rávenni a kicsit is veszélyes polgárokat, esetleg annak családját, hogy maguk alatt vágják a fát. Az én családommal tudtommal nem játszották ezt el ugyanis viszonylag szerencsés szakmában helyezkedtünk el. Kevés jól szakképzett vegyész kerül ki az iskolákból. Így kettő elvesztése is túl sok lehet, nem mellesleg teljesen elvágtam magamat tőlük, így még eggyel kevesebb oka volt a kormánynak eltüntetni őket. 
  Végeztünk a folyosó falával. Közben többször is összesöpörtek alattunk. Meg utoljára fel is mostak. Mivel ételről van szó a fiúk is odateszik magukat. Hirtelen az ajtó nyílt és a katona lépett be. Elégedetten hümmögött egyet. De nem jött beljebb.
 - Néha ti is képesek vagytok a minimumot hozni. - mondta - A mosdót is újra ki kell alaposabban takarítonotok. Azon kívül még itt a lista, aminek a kitakarítása és rendbe tétele a ti dolgotok lesz. Igyekezzetek fél egyre végezni. Akkor van ugyanis ebéd. 
  Gyorsan visszanyeltem egy megszólalásomat, helyette kérdeztem. 
 - Mennyi az idő? 
 - Hét óra. - jött az egyszerű válasz. 
  A papírt Affiz kezébe nyomta mivel ő közelebb volt hozzá, majd elment. Hét óra? De már legalább két órája ébren vagyunk. Ötkor volt az ébresztő? 
 - Megnézhetem? - kértem el a lapot Affiztól. 

  Ő odaadta meg se nézte mit kapott. A tisztek szállását is nekünk kell majd kitakarítani?! Na ne szórakozzanak velem! Nem mellesleg a konyhába is kérnek azonnal két segítőt. Vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam. 
 - Mit ír? - jött mögém egy srác. 
 - Tessék. - adtam át neki a papírt. 
 - Takarításért hoztak el minket idáig vagy mi a franc?! - háborodott fel ő is - Meddig kell megcsinálnunk?
 - Fél egyig. - válaszoltam.
 - Ezek nem komplettek. - fogta a fejét - Ezt egy nap alatt is nehéz megcsinálni főleg, ha annyira ki kell suvickolnunk azokat, mint ezt a kéglit. 
 - Kérlek add vissza a cetlit. - nyúltam hátra.
  Meglepetésemre visszakaptam. 
 - Affiz hívj ki minden lányt, te pedig - fordultam meg - minden fiút a barakk elé. Be kell fejeznünk a munkát, jobb ha nem találnak rajtunk fogást. 
  Mindketten azt tették, amit mondtam nekik. Össze kell dolgoznunk még, ha nem is fűlik hozzá a fogunk. Senki nem akar kaja nélkül maradni, esetleg áramütést kapni. Lehet nem fognak örülni, hogy osztom itt az észt, de ha valaki nem kapja össze a csapatot, akkor mindenki nyakig fog ülni a szarban. Mindenki kijött. Ellenőriznem kellett volna a szobákat. Most már mindegy.
 - A szobákkal végeztetek? - kérdeztem először.
 - A lányok igen. - felelt Litria. 
 - Mi is éppenhogy. - mondta egy fiú, aki mosolygott.
  Remélem ezzel azt akarta mondani, hogy most fejezték be, nem hogy éppen csak annyit, amennyi számukra elég. 
 - Mit akarsz? - kérdezte az egyik srác.
 - Kaptunk egy listát a kitakarítandó dolgokról. Fél egyig minddel készen kell lennünk, azonban hogy ez sikerüljön csapatokra kell válnunk. Kettő segítő kell a konyhába. Lehetőleg két fiú menjen, ezt kérték. - vezettem fel - Ha eldöntöttétek ki megy induljon azonnal és szóljon az őröknek, nehogy emiatt valaki golyót kapjon. 
  Mielőtt bármelyik srác is megszólalhatott volna ketten kiváltak közülük és elindultak az őrök irányába. Szóval ők lesznek azok. 
 - Mi többiek négy csoportra oszlunk. Valakinek harminckettőnél nagyobb a száma? - emeltem fel a karperecet.
  Mindenki rázta a fejét, esetleg benyögött egy nem szócskát. 
 - Rendben, akkor. Tizenketten mennek az irattárba ott pakolni kell és takarítani. Javaslom legalább hat fiú menjen oda segíteni. Nagy eséllyel csak pakolás lesz ott és por törlés.
  Meg is lett az elegendő ember, sőt túl sokan jelentkeztek. Pár lányt is melléjük raktam. Azt is, aki talpon maradt a sokkoló első bemutatása után. Ő biztosan helyre teszi a fiúkat, vagy velük együtt fogja tönkre vágni a helyet. 
 - A többi helyre további hat-hat ember fog menni. Egy csapat a tiszti szállásra, a második a tiszti vizesblokkba, a harmadik újra kipucolja a mi vizes blokkunkat. Ki megy a szállásra?
  Mindenki felemelte a kezét. Redben, akkor ez sem kívánság műsor lesz. Mivel a legkevesebben akartak a tiszti mosdóba menni, én így bevállaltam ott egy helyet. A folyton mosolygó srác is jött. Bár térképet nem kaptunk az őrök eligazítottak mindenkit. Ezek szerint tényleg nem mi vagyunk az első börtönből szalajtott csapat. 
  A tiszti szállás és mosdó a tábor velünk szembeni falánál található. A két barakk között pedig ott van az irattár, aminek a kipucolását szintén ránk sózták. Amint beléptem a mosdóba rájöttem, hogy ezen a bázison nem dolgoznak kívülállók, így takarítók sincsenek. Hihetetlen állapotban van a mosdó és nem a szó jó értelemzésére gondolok. 
 - Jó lesz ez a munka. - lépett be a mosolyi. 
 - Jó sok vagy jó móka? - kérdeztem vissza.
  Elment mellettem meg se hallotta a kérdésemet. Még egy idióta fiú. Biztosan eltelt egy óra míg mindenkit csapatokba osztottam. Ez azt jelenti olyan négy és fél óránk maradt a legjobb esetben is mindennel végezni. Akkor kezdjük is. Nem akarok büntetést kapni. Úgy érzem azzal rosszabbul járnánk, mintha a sokkolót használnák rajtunk. 

xxx

Hulla fáradtan léptem be az ebédlőbe. Most kezdtem el igazán érezni ezt a korai kelést. Az egész ebédlő üres volt, egy-két katona volt még itt, de ők is már az elmenetelhez készülődtek. Fogtam egy tálcát és a konyháshoz mentem. Egy tányér főzelék és kenyér. A főzelék gusztustalanul nézett ki. A sűrűsége, mint egy levesnek és nem tudtam megállapítani miből készült olyan apróra voltak vágva a zöldségek mégis a fehér már-már átlátszó lé volt a legrosszabb. A szaga se volt a legjobb, mintha ezt a moslékból rakták volna vissza. Se leves, se más csak ez a főzelék. Szép lassan mindenki helyet foglalt. Azt hittem egyedül leszek, de Affiz és Litria is leült mellém. Nem velük takarítottam. Litriát az irattárba küldtem, míg Affizt a saját mosdónkba. 
 - Ez mi? - kérdezte Affiz, közben kanalából visszacsurgatta a főzeléket a tányérba - Egyszer ettem egy ehhez hasonló főzeléket, de az jobban nézett ki. Főtt borsó, főtt répa darabkák és főtt kukorica volt a főzelékben. Nem volt épp a legfinomabb, de ingyen konyháról volt, szóval nem panaszkodhattam. 
 - Ez nem ingyen konyha mégis szar. - fintorogtam.
 - Szerintem kifejezetten nekünk készítették. A tisztek biztosan nem esznek ilyet. 
 - Hogy haladtatok a takarítással? - kérdeztem.
  Közben a választ várva megkíséreltem megenni egy kanállal ebből a szörnyűségből. Ahogy lement vissza is akart jönni, de gyorsabb voltam és ittam rá vizet, ami végleg lent tartotta. Aztán fojtásnak rá egy harapásnyi kenyeret. Így már talán lent marad. 
 - Mi végeztünk, de aztán ránk sózták a másik vizesblokk kitakarítását is. Azt nem tudtuk befejezni. - válaszolt Affiz miután látta a reakciómat az étellel kapcsolatban.
 - Úgy látszik nem mérgező csak ehetetlen. - vonta le a következtetést Litria - Nos mi még a pakolást sem tudtuk befejezni. Hihetetlen mennyiségű jelentés minden semmiségről. Pár darabba majdnem sikerült beleolvasnom, de folyton a nyakunkba volt az őr, így csak a címek szerint szortírozhattunk. Mintha mindent csak a mi kedvünkért borogattak volna ki. Na és te a mosdóval? 
 - Használható állapotban van. Mindent kihoztunk belőle, amit csak tudtunk ezalatt a röpke négy óra alatt. 
 - Javaslom együnk. Lehet vacsorát se kapunk. - zárta rövidre a beszélgetést Litria. 
 - Mi lesz ennek a következménye? - kérdezte a levegőbe Affiz. 
  Kicsit megremegett, de úrrá lett magán. Kicsit megrázta a fejét és úgy tűnt minden ijesztő gondolata tova szállt. 
 - Ó tényleg, itt a zsebkendőd. Kimostam. - nyújtotta át.
  Kicsit nedves, de azért megköszöntem neki. Csendben fogyasztottuk el a további ebédünket.
  Ebéd után mindenki visszament a barakkhoz. Nem tudtuk most folytatni kell a munkát, esetleg valami mást szánnak-e nekünk. Hirtelen megjelent egy tiszt. Több csillag volt a vállán, mint a vekkerünknek és az azutáni vizslatónak. 
 - Úgy hallottam szerettek lustálkodni naplopók. A börtönben kellett volna hagyni titeket megrohadni, de tisztelendő Magiszterünk és a nemzetvédelmi Miniszterünk úgy döntöttek mindig kiválasztanak pár jó képességű ifjú bűnözőt, hogy jobb embereket faragjanak belőlük. Erre mi a válaszotok?! Ellógjátok az egész napot! Pár apró munka várt rátok és semmit se sikerült megfelelően befejeznetek! Ezt a nap végén kárpótoljátok! A saját barakkotok elviselhető állapotban van, de a közös vizesblokk, aminek egy részét az itt állomásozó katonák használják rémes állapotban van, ahogyan a tiszti mosdók is. A tisztek szállása most már tényleg olyan, mint egy koszfészek, az irattárban pedig bomba robbant úgy tűnik. Ha az étel megvonás számotokra nem elég motiváció, akkor majd itt a terepen foglak titeket kikupálni!
  Ez az ember szívrohamba fog meghalni. Azt hittem a mondandója végére el fog menni a hangja olyan sokat kiabált. Szerinte a börtönbe nem futtattak meg néhányszor? Néha a börtönőrök néha pedig a rabtársak. 
 - Egy órátok van lefutni öt kilométert! A fal mellett kívül fogtok futni, javaslom mindenki maradjon öt méteren belül. Egy katona fogja mutatni az utat kövessék őt. Én a célban leszek és figyelem az időtöket. A legrosszabbak idebent fognak addig futni míg össze nem esnek! Ez csak az első nap és a büntetés a lustaságért még messze van. A kapuban a katona jelzésére indultok!

  Nem hittem volna, hogy betartja a szavát miszerint addig, míg össze nem esünk. Nem vagyok jó futó, sőt. Csak rövid távon teljesítek valamennyire, egyébként örülök, ha sikerül tizenötpercet futnom pihenés nélkül. Persze utána napokig izomláz. Most egy órát kellene lefutnom, nem mellesleg még a távot is teljesíteni. Számomra ez a lehetetlennel volt egyenlő. A legtöbb fiú és lány sorra húzott el mellettem. Valamennyi makacsság szorult belém, ezért igyekeztem nem túlzottan lemaradni esetleg felzárkózni. Így se sikerült elérnem az öt kilométert egy óra alatt. Ez a futás gyilkos. A profi boxolón nem is látszik meg a futás.
 - Ennyi se megy?! Még a nagyanyám is könnyen utolér titeket! Egy ember tudta teljesíteni a feltételeket. Micsoda gyalázat! A mai fiatalok mind ennyire puhányak?! Mindenki addig fog futni míg össze nem esik! Befelé!
  Hátra arc és sétálni kezdtünk a kapu felé.
 - Nem hallottátok?! Futás!
  Horkantottam egyet, de engedelmeskedtem. Ha most használja a sokkolót lehet engem innen már csak hordágyban visznek el akkor. 
  Betartotta az ígéretét. Sötétedésig futottunk. Aki megállt vagy elesett, azt felállíttatta és tovább űzte. Mikor megálltam akkor is éreztem ahogyan a vádlim rángatózik a hirtelen megerőltetés miatt. A talpam égett, mintha csak parázson sétálnék. Nem volt jobb, ha lábujjhegyre álltam. Hol az egyik lábamra hol a másikra terheltem, így elviselhető volt a fájdalom. A testem nem akart mozogni, de kényszerítettem magamat a sétára. Többen is hánytak futás közben. Az én gyomrom is erősen liftezett, ezért igyekeztem a mosdóba.
 - Senki sehová! Még van munkátok! A szomszédos mosdók és fürdők, meg az irattár takarítása! Ha ma nem fejezitek be, holnap újra megpróbálhatjátok, de akkor nincs reggeli! Oszolj!
  Többen is velem együtt megrohamozták a mosdót. Az az undorító főzelék a kenyérrel együtt visszajött. Amint a gyomrom kiadott magából mindent lehúztam a klotyót és mentem kiöblíteni a számat. A visszajött étel marta a nyelőcsövemet. Az első kortyokkal öblítettem. Miután már tisztának éreztem a számat ittam. Csak úgy vedeltem a vizet. Nem hittem volna, hogy ilyen jó íze van neki. Megtámaszkodtam egy kicsit a mosdókagylón és a fellógatott tükörbe néztem. Az arcom vörös, a hajam csapzott. Megmostam az arcomat. A kezem folyamatosan remegett, ahogyan a lábam is. Még ezek után is takarítanunk kell? Legszívesebben már csak hanyatt feküdnék az ágyban és húznám a lóbőrt. Az ágy... Emeletes ágyon alszok! Már a létra mászás gondolatára jobban megrándult a vádlim. Holnap mindenemet érezni fogom. Úgy hallottam nem tesz jót az izmoknak és az ízületeknek a hirtelen nagy terhelés. Bár ez biztosan nem zavarja a kiképzőt. Akkor folytassuk a takarítást. Még egyszer megmostam az arcomat majd kiléptem a hűs levegőre. Nem lettem jobban. A hasam még mindig háborog és a talpam is fáj. 
  Az irattárba segítettem be. Majdnem többször is elaludtam míg az iratokat rendeztem. Nem ültem le egyszer sem csak guggoltam. Ha leültem volna nem tudtam volna felállni. A fürdőben az utolsók között voltam, mert az irattár pakolása tartott a legtovább. A fiúk hamar végeztek, így mi lányok is gyorsan tudtunk menni. 
  Amint felértem az ágyra, feküdtem is le. Előbb elaludtam, mintsem a fejem a párnára ért volna.