3. fejezet - Vritonok a táborban

  - Ébresztő naplopók! - hallottam a vekkerünk jellegzetes hangját.
  Ez nem lehet igaz, már reggel van? Csak két perce feküdtem le. A szemem nem engedelmeskedik nekem. Ha ki is pillantok a plafonra a szemem azonnal vissza is csukódik. Amint újra lecsukódik szinte ájulás szerűen vissza akarok aludni. Az akaraterőm az egyedüli, ami ellenáll az álom hívógató világának. Fel kell ülnöm, különben visszalaszom, ami nem lenne szerencsés. Még az ágyról is lemászok, bár a szememet még mindig nehezen tartom nyitva.
 - Tíz perc. Ma legyetek készen addigra. - ezzel kiment a szobából. 
  Többen is majd állva elaludtak, esetleg az ágy elhagyásával küzdöttek. A szekrényemnél matatok ruhát keresve. A zsák még mindig nincs kipakolva. A tegnapi szennyest megtaláltam. Ha jól emlékszem van egy mosókonyha a fürdőblokkban. A mozgásomat jobban lehet egy robotéhoz hasonlítani, mint egy emberéhez. Végül a hajamat is felkötöttem. Még lehet pár percem. A szemem már hozzá szokott a szürkülethez. Gyorsan végig néztem magamon. Magamat ismerve lehet valamit fordítva vettem fel, esetleg teljesen elfelejtettem. Kimentem a fürdőblokkba a mosdóba. Már lézengett itt pár fiú. Reggelre nem készítettünk beosztást. Gyorsan megmostam az arcomat úgy mentem vissza a barakk elé. Nem akarok újra olyan feszült reggelt, mint tegnap. Mire visszaértem a társaság nagy része idekint volt. A katona, aki tegnap is ellenőrizte a szobákat idekint irogat újra a füzetébe. 
 - Álljatok egy sorba! - nézett fel végül.
  Engedelmeskedtünk, reggel senki nem érzi magában az energiát az ellenállásra. Beálltam valahova, majd ásítottam egyet. Azonban a reggeli hideg megpiszkálta az orromat így az ásítás egy hangos tüsszentésbe ment át. A mellettem álló Affiz ugrott egyet meglepetésében. 
 - Bocsi. - mondtam. 
  Kell egy zsebkendő, mert a tenyeremmel fogtam fel mindent, ami kijött. A tiszta kezemmel keresgéltem a zsebeimben. Nagy nehezen megtaláltam és sikerült mind a tenyeremet megtörölnöm, mind az orromat kifújnom. Mikor végeztem a katonára néztem. Ő pedig belekezdett a mondandójába.
 - A barakkotok és a fürdő jó állapotban van, azzal ma már nem kell foglalkoznotok. 
  Ekkor kék világító pontocskák jelentek meg a levegőben és gyülekeztek a katona lába mellett. Megdörzsöltem a szememet. Lehet valami káprázat így kora reggel. Mikor újra kinyitottam, már semmi nem volt ott. Azt hittem az őrület tünetei később fognak jelentkezni. 
 - ... folytatni kell a munkát és - ekkor valamit a szememsarkában pillantottam meg.
  Odakaptam a fejemet. Egy robot-bogár szerűség, ami akkora volt, mint egy közepestestű kutya éppen megjelent a semmiből. 
 - Mi a frász az ott?! - kérdeztem hangosan.
  Bár nem akartam hangosan kimondani. A többiek is hamar észrevették a legközelebb állók azonnal eltávolodtak tőle és felém, azaz erre jöttek menekülő utat keresve. A katona is felnézett a jegyzeteiből a rendbontásra. Mikor meglátta a robot-bogarat az arcán semmilyen meglepődöttség nem volt. Egyszerűen elővette a fegyverét, célzott és elsütötte. A hangra a fülemhez kaptam a kezeimet. Nagyon hangos volt. A bogárt telibe kapta, ami eldőlt megrázkódott majd apró pontokra esett és eltűnt a levegőben. 
 - Ez mi volt?! - néztem a tiszt felé.
  A jobb karomba Affiz kapaszkodott kétségbeesetten és még mindig a robotnak a helyét nézte.
 - Egy alsó szinten álló Vriton. - jött a felelet.
 - Vriton?! - kérdezte egy emberként midenki.
 - Igen. Később majd mindent megtudtok.
  Ennyi magyarázatot kapunk?! Mi a fene volt ez? Miért jelent meg itt? A Vritonok elfoglalták egyszer a világunkat, akkor ettől most nem kell félni? Úgy tudtam emberszerűek, de ez biztosan bogárnak nézett ki. Nem mellesleg technológiailag felettünk állnak, mégis ezt egy pisztoly lövés elintézte. Sok az ellentmondás és semmilyen magyarázatot nem kaptunk rá. Szeretnek minket tudatlanságban hagyni. 
 - Dantol Orset az itteni kutató központban, míg Kalmann Herbt és Lotra Lirien a Virtuális Tér Kommunikációs Részlegénél fognak dolgozni innentől. Ketten menjenek a konyhába, a többiek takarítanak. Most az udvart kell rendbe tenni. A faleveleket összeseperni, az irattárat befejezni. A falevelek összeseprése az egész bázisra kiterjed. Javaslom reggeli előtt fejezzétek be. 
  Ebből annyi maradt meg, hogy kapunk reggelit. Újra fel kell osztanunk magunkat. Hárommal kevesebben vagyunk és még ketten elmennek, szóval öttel kevesebben maradunk munkára. Azaz huszonheten maradunk abból kilenc lány és tizennyolc fiú.
 - Lépjen elő az a három, akinek a nevét elmondtam. - mondta a katona.
  A megégett srác is közöttük volt. A másik fiú pedig felemás szemű, vézna. A lány aprócska, szemüveges. Mi többiek itt maradtunk a barakk előtt. Magamhoz ragadtam a szót, mint tegnap.
 - Két fiú megy a konyhába, de lehetőleg másik kettő, mint tegnap. Öten mennek az irattárba, ott már csak a végső simítások kellenek, tegnap majdnem be lettek fejezve az ottani munkák. A többiek falevelet sepernek. Lehetőleg nyolcog legyünk kész! Ki akar az irattárban lenni?
  Természetesen mindenki feltette a kezét. Litriát oda osztottam be négy másikkal, akik még nem dolgoztak ott. Litria már volt ott szóval tudja mit kell csinálni. Mi többiek seprűt és egy térképet kaptunk. 
 - A nyolcas csoport megy a parkolóhoz, az egyik hetes csoport innen kezd el dolgozni, a másik a tiszti szállásoktól kezd. 
  Három felé osztani a csapatot könnyebb volt, mint képzeltem. Olyan mintha iskolában kellene tornaórán csapatokra szedni egy sereg gyereket. A kinti munkában segítettem a nyolcas csoportban. Affizt másikba soroltam, mert itt meg volt hét fiú és nem szerettem volna egy másik lányt ide tenni. Mintha a szörnyek elé dobnám. Nem beszéltem velük lehetőleg mindenféle kommunikáció nélkül igyekeztem végezni a munkámat. Annál a bejáratnál voltunk, ahol elkezdődött az itteni életünk. Van egy épület a bejárattal szemben. Kamerával van felszerelve, az ablakok olyan magasságban, hogy ne lehessen kintről belátni, se bentről kilátni. Nincs ráírva mire jó és a térképen se írták le a nevét, sőt ott semmihez sem társítottak nevet. Egyedül a mi barakkunk volt megjelölve rajta és a parkoló. Nem tudom mi volt az, ami megjelent a táborban, de a katona nem lepődött meg. Ezek szerint ez viszonylag sűrűn előforduló jelenség. Nekünk semmilyen fegyvert nem adtak, hogy védekezni tudjunk ellene. Sőt szólni se szóltak róla és magyarázatot sem adtak. Ezek szerint nem lehet olyan veszélyes, amiért érdemes lenne szólni. Vriton és nem veszélyes. Lehet akkor a Vriton szót eddig rosszul alkalmaztuk, esetleg ezen a helyen más jelentéssel bír. A leveleket elkezdtem a zsákba tenni, amit kaptunk. Annyi bizonyos az a lény nem erről a világról származott. Mikor az a golyó eltalálta szó szerint részeire esett. Ezek szerint ebben a világban egy kis erő hatására is szétesnek? Nem stabil az állapotuk, lehet egykor ezért kellett elhagyniuk ezt a világot. Viszont, ha ezen a bolygón számukra nem megfelelőek az életkörülmények, akkor miért is kell figyelnünk a kapura? A Vritonok biztosan nem küzdenének egy számukra felelsleges világért. Mi folyhat a háttérben? Megálltam és körülnéztem. A saját részünket sikeresen feltakarítottuk, szinte teljesen falevél mentes a terület. A szemem kicsit fáj. Olyan jó érzés lecsukni. A testem nehéz, de tudok mozogni. Ez a második nap és ennyire ki vagyok ütve. Ezek aztán tudják hogyan kell valakit fizikailag teljesen leterhelni. Vajon újra fogják velünk csináltatni?
 - Hahó! - lengette meg egy fiú a kezét előttem - Álmodsz?
  Ó, a furán beszélő. Gondolom arra utalt, hogy majdnem elaludtam.
 - Külföldi vagy? - kérdeztem tőle.
 - Itt csakis az lehet az ember, hiszen nem ezen a földön született. - felelte magabiztosan.
 - Miért vagy a nyakamon? - kérdeztem mást figyelmen kívül hagyva a válaszát.
 - Bizalmam hiánya miatt. - felelte egy kis idő után.
  Vagy túlságosan komplikáltan gondolkodom és ezért nem tudom mit akar mondani, vagy nem beszéli jól a nyelvet. Azt akarja, hogy elnyerjem a bizalmát, vagy tájékoztatott, hogy nem bízik bennem és figyelni fog? A másodikra tippelek. Ha börtönből jött, ami itt biztos, akkor alapjáraton senkiben sem bízik. Ehhez még hozzácsapja a furcsa személyiségét és tökéletes lesz, mindenki kerülni fogja őt. Végül elkezdtem a segítségével a leveleket zsákba tenni. A zsákokat egy helyre gyűjtött, majd oda vittük, ahová nekünk még mondták az elején. Mi a saját részünkkel készen vagyunk, szóval irány a reggeli. A fiúk hamar el is indultak, de én még egyszer visszanéztem. A zsákok egymáson vannak a kijelölt helyen. Több levelet itt nem látok, amit össze kellene gyűjtenünk. Szerencsére a szél se fúj így nem hozott újabb adagnyi munkát nekünk. Miután minden pontot végignéztem a többiek után sétáltam. Hiába is nézem át, ha akarnak bármibe bele tudnak kötni. Gyorsan beértem a fiúkat, de attól még kicsit elmaradtam tőlük. Előttem sétált a "külföldi". Most már ez lesz a neve, hiszen nagyon furcsán beszél. Kilógott a címke a polója nyakánál. Minél tovább néztem annál inkább idegesített. 
  Végül fogtam magamt elhadartam egy bocsit és egy gyors mozdulattal begyűrtem a címkét a pólójába. Véletlenül a nyakához értem mire összerándult és arrébb ugrott. A nyakához kapott és rám nézett. Olyan érzelmet pillantottam meg az arcán, amit eddig rajta nem láttam. De gyorsan rendezte a vonásait. 
 - Ennyire érdekellek? - nevetett fel erőltetetten.
 - Nem érdekelsz. - válaszoltam egyértelműen.
  Végül elfordult és tovább ment. Érdekesen reagált, egy pillanatra úgy nézett rám, mint akit teljes szívéből gyűlöl. Úgy látszik nem szereti, ha hozzáérnek. Nem foglalkoztam vele sokáig tovább mentem. A másik nem tagja már nem képesek engem érdekelni. Hisz mindegyik egy kaptafa! Utoljára érkeztünk. A reggelit a konyhásoktól kell kikérni. Száraz zsemle vajjal és hozzá víz. Nem túlságoan tápláló, de legalább ehető. Húst ritkán adnak, mióta inkább a füves területeket bevetik mintsem legelők legyenek. Úgy tudom anyám fiatal korában még viszonylag sok húst evett, de nekem már megszokott, ha hetekig nem eszek húst. 
  Reggeli után visszamentünk a barakkhoz. Mi végeztünk a takarítással. Ennyivel megúsztuk volna mára? Litria is itt volt már, úgy látszik végre az irattárat is sikerült befejeznünk. 
 - Volt valaki itt? - kérdeztem mikor Litria mellé értem.
 - Senki. Biztosan fognak adni még valamit. - körbe nézett - Nem tudom mit terveznek, de nem tetszik ez nekem.
 - Az egész napos takarítás? Az nekem se tetszik. - néztem rá.
 - Nem arra gondoltam, hanem...
 - Végre végeztetek! - hallottuk a tegnapi kiképző éles hangját.
  Félbeszakította Litriát így nem tudom mit akart nekem mondani.
 - Sorakozó egy kettő! - kiabálta.
  Tegnapiból okulva beálltunk egy sorba olyan gyorsan, ahogyan csak tudtunk. 
 - Mivel ma kevesebb feladatot kaptatok így a gyakorlat is előrébb lett hozva. Az ebédszünetet megkapják, bár nem értem miért. Az eddigi ideküldötteknél mindig szabadkezet kaptam, hogy mit csináltatok meg velük, azonban a nagy terhelés miatt elbuktak a teszteken így sajnos csak a nap felében szünetekkel vagytok rám bízva. Azonban ennek ellenére ugyanúgy dolgozni és szenvedni fogtok mint az elődeitek! Futással kezdünk!
  Az utolsó mondata szíven szúrt. Miért futunk?!

xxx

Bár az ebédszünet meg volt tartva minden, amit akkor megettem most itt landolt előttem a WC-ben. Dörömbölnek mögöttem az ajtón. Kimentem és átadtam a helyemet. Most megy le a nap. Pár perce engedett minket el a kiképző, bár a hóhér jobban illene rá. A csapokhoz mentem. Megmostam az arcomat és kiöblítettem a számat. Az ebéd annyira ehetetlen volt, de mégis valahogy lecsúszott, most meg visszajött hála ennek a pokoli edzésnek. A kezem a legkisebb megterhelésre is már remeg, a lábaim se bírják már. Remélem ma hamar az ágyban lehetek. Már a gondolkodásra is alig maradt erőm. A gondolataim egytől egyig az ágy, alvás és pihenés körül forogtak. Robot módjára lépkedtem a barakk felé. Szerencsére az elsők között értem a WC-re, de így meg várnom kell míg nem mehetek el fürdeni. A lábam a földbe gyökerezett. A barakk előtt volt a feladat kiosztó katona. Őt csak reggelente szoktam látni, de most is megjelent valamiért. Végül újra elindultam. Ha nem nekem másnak adja oda a feladatokat. Ő is észrevett engem. Kitépte a lapot a jegyzetfüzetéből, amire ddig írt. 
 - Ki kell takarítanotok a saját mosdótokat és a tiszti mosdót is, miután azt elöntötte a víz egy dugulás miatt. A faleveleket újra össze kell seperni, mert a szél elég erősen fújt a délután folyamán. A tiszti mosdókkal nyolcig kell végeznetek.
 - A vacsoránk? - kérdeztem.
 - Ha enni akartok mindenkinek hatig végeznie kell. Csak egy csoportban mehettek be este az étkezőbe. A három ember, akik reggel elmentek most jönnek vissza és besegítenek. 
  Ezzel magamra hagyott a papírral a kezemben. Legszívesebben széttépném és rátaposnék erre a fecnire, de ha nem végzünk nem csak a vacsoráról maradunk le, hanem sok minden másról is. Gondolom nem csak az elektromos karkötőt fogják rajtunk használni. Öt óra van. Mindennel egy óra alatt kell végeznünk. Magamban keserűen nevettem, ez csak annyiban látszódott meg, hogy elmosolyodtam. Ezek ki akarnak nyírni minket. Kezd hűvös lenni. Teljesen átizzadtam, ha így maradk idekint meg fogok fázni. Bent felöltöztem majd mindenkit kihívtam, akik már visszajöttek a mosdóról. 
 - Figyeljetek! A vacsora ma nem feltétlenül biztosított. Ha egy óra alatt minden ránk kiszabott munkát elvégzünk akkor kapunk kaját, ha nem akkor étel nélkül maradunk. A feladat szintén takarítás, mint általában. Tisztimosdó, saját mosdó és falevelek összeseprése. Újra harmincketten vagyunk, szóval másképp lesz a felosztás. Öten maradnak erre a mosdóra, tízen mennek a másik vizesblokkhoz a többiek sepernek.
  Bár nem láttam mekkora a kár a tiszti mosdóban, de tíz ember biztos elég lesz, a mi mosdónk viszonylag tiszta, tehát ide kevesebb ember is elég. A kritikus pont az udvar egy óra alatti felseprése. Igyekeztünk gyorsak lenni. Ebédet minden nap biztosan kapunk, de a vacsora és a reggeli mindig egy nagy kérdőjel. Az ételminősége hasonló volt a börtönbe, de ott nem éheztettek ennyire. Úgy sepertem, mintha az életem függne tőlem.
  Nem tudom milyen csodának köszönhetjük, hogy időben végeztünk. Ott álltunk mindannyian az ebédlő előtt. Már éppen bementünk volna, de ekkor meghallottuk a kiképzőnk hangját. 
 - Megállni mihaszna bűnözők! 
  Megfagyott bennem a vér. Őszintén szólva ez egy nem várt esemény volt. Túl könnyen kaptunk volna vacsorát, mégis hittem a másik katonának a szavában. Idegességemben az ajkamba haraptam. Nem bízok senkiben, de sajnos túl könnyen képes vagyok hinni pár szóban és tessék itt az eredménye. A kiképzőnk felé fordultam. Az ajkamat még mindig harapdáltam. 
 - Úgy hallottam csak akkor jöhettek vacsorázni, ha végeztetek a takarítással. Ezt erősen kétlem, szóval megyek leellenőrizni. Mindenki velem tart!
  A tiszti mosdókkal kezdtük, ahol rögtön minden apró hibát megtalált. Végül mindenkinek ott kellett suvickolnia a fugát a padlólapok között. Az egyik srác mellett térdelt. Egyszer oldalra pillantottam, ugyanis hihetetlenül remegett a keze. Hófehér a bőre és beesett az arca. A kezén vörös foltok vannak, mintha ki lenne az száradva. Arrébb ment én pedig folytattam a padló sikálását. Hirtelen csörömpölést hallottam. Felkaptam a fejemet. Az előbbi srác botlott meg a vödörbe, amiben mostuk a törlőrongyokat.
 - Mégis mit csinálsz te szerencsétlen?! - ordibált a kiképző - Lyuk van a szemed helyén vagy mi?! 
 - M-m-máris-s-s fe-fe-fel-takarítom. - térdelt le.
  Dadog? Nem úgy tűnik, mint aki jól bírja a szóbeli bántalmazást.
 - Mit nyögdécselsz?! Beszélj rendesen!
 - Ne-ne-nem tu-tudok. - nem nézett a kiképző szemébe, csak a padlót bámulta. 
 - Nézz a szemembe, ha hozzám beszélsz! - rántotta hátra a srác fejét a hajánál fogva.
  A srác a hirtelen rántástól hátra esett még nyekkent is egyett. A kiképző tiszt folyamatos szitkozódásán és a srác zihálásán kívül semmit sem lehetett hallani. Senki nem szólt közbe közülünk. Voltak, akik figyelték az eseményeket sé voltak, akik úgy tettek mintha minden figyelmüket a munkájuknak szentelné. Senki sem sietett a segítségére. Semmi hasznunk nincs belőle, ha segítenénk csak a helyzeten rosszabbítanánk. Belül a lelkiismeretem kicsit mocorgott. Nem tetszett ez az egész szituáció. A kiképző még mindig a sárga földig lehordta a srácot, szegény remegett már a félelemtől és a megaláztatástól. Végül döntöttem. Ez nem fog megtérülni. Mellettem volt egy másik vödör. Kinéztem gyorsan egy pontot a fal mellett, aztán a vizes vödör repült a levegőben. A kiképző háttal állt, de a többiek döbbenten nézték a cselekedetemet. A vödör hangos csörömpöléssel nekicsapódott a falnak és leesett a padlóra, természetesen az összes víz a falon landolt és szép lassan csordogált le a padlóra.
 - KI A FENE VOLT EZ?! - fordult el a sráctól és szikrázó szemekkel pásztázta a többieket.
 - Volt ott egy hatalmas pók! - vékonyítottam el a hangomat - Hirtelen tűnt fel, mire megijedtem és, és reflexből hozzávágtam az első dolgot, ami a kezembe került.
 - MILYEN PÓK? Hogy ijedthettél meg, ha a fal méterekre van tőled?! - nézett rám közben a nyakán kitagadt egy ér - Takarítsd fel!
 - Nem! - visítottam - Még biztosan ott van a pók! Én ugyan nem megyek a közelébe!
 - Az engem nem érdekel! Menj és takarítsd fel! - erre megragadta a karomat, hogy odavigyen.
 - Majd én feltakarítom! - állt fel Affiz - Nem félek a pókoktól, szóval Emphra nyugodtan maradhat távol ettől a faltól. 
  A kiképző megállt. Erre ő sem számított, hogy valaki átvállalja a feladatomat. Mondjuk én sem számítottam rá. Majd meg kell köszönnöm neki, még ha ez színészkedés is volt és valójában nem volt ott semmi, csak odavágtam a vödröt. Ezek után viszonylag csendben folyt tovább a takarítás. A dadogós még mindig remegett. Nem érte tettem azt amit, egyszerűen csak a lelkiismeretemet akartam kicsit megnyugtatni. Többször nem fog előfordulni, egyszerűen jobb, ha ma hamarabb kerülhetek ágyba, méga ha üres is a hasam. 
  Nem csak a tiszti mosdókat, hanem minden eddig kitakarított helyet végignéztük és újra meg kellett csinálnunk ott mindent szigorú felügyelet alatt. Nem ismétlődött meg sehol sem a tiszti mosdókban történt incidens. Jó késő volt mire végeztünk, nehezen tudtam a szemeimet nyitva tartani. A zuhany alatt állva is majdnem bealudtam. Nagy nehezen felkapaszkodtam az ágyamra, elterültem rajta valahogyan sikerült magamra tennem a takarót és már aludtam is.