6. fejezet - Önnön hibáink

  - Ébresztő! - hallottam Vekker hangját. 
  Fordultam egyet, majd felültem. Hú, nagyon rosszat álmodtam. Alig páran maradtunk, miután átküldtek minket a Virtuális Térbe. Elég valósághű volt. A biztonság kedvéért lenéztem Litria ágyára. Üres volt. Végig néztem az egész szobán. Hárman vagyunk itt, a többi ágy üres. A felismerés letaglózott. Nem álom volt. Szép lassan minden emlék újra megrohamozott. Az őrült Litria, a holtan fekvő Hama, a Virtuális Tér, a mozdulatlan srác és Fiona őrülete. Megmarkoltam a takarómat, majd elengedtem lassan. Robotosan másztam ki az ágyból. Vekker nem azonnal ment ki, végignézett rajtunk. Mintha mondani szeretne valamit. Azonban meggondolhatta magát, mert végül egy szó nélkül hagyta el a szobát. A szekrényemhez léptem és a szokásos holmimat a reggeli vizesblokk látogatáshoz magamhoz vettem. Kiléptem és eszembe jutott, hogy a pulóveremet sikeresen bent hagytam. Hosszú pizsama van rajtam, de attól még szedtem a lábamat, mert hihetetlenül hideg van. Ősz vége, de már inkább télnek mondanám. Sokáig ültem a mosdón ugyanis elég erős hasfájás tört rám. Mikor végre jobban éreztem magamat a csaphoz mentem, kezet mostam, majd az arcomat is leöblítettem. 
 - Hányan maradtatok? - hallottam a vigyori külföldi hangját magam mögött. 
  Meglepődtem a jelenlétén így gyorsan megfordultam. Az arca komor, mellkasa előtt összefonta karjait és a falnak döntötte a hátát, de még így is feszes volt a testtartása. 
 - Hárman. - feleltem végül - Ti?
 - Heten. - pont olyan bőbeszédűen válaszolt, mint én - Lenne egy javaslatom.
  Ellökte magát a faltól és közelebb jött pár lépéssel. 
 - Ne csinálj semmi idiótaságot a meghalt barátaid miatt. - nézett komolyan a szemembe - Ha csak téged büntetnének nem érdekelne, de itt kollektív büntetés van. Nem akarok egy ilyen hülyeség miatt meghalni. 
  Nagyokat pislogtam a megnyilvánulása után. Ezt soha nem néztem volna ki belőle. Végül felvettem ugyanazt a pózt, mint ő. Összefont kar a mellkas előtt és szúrós tekintet. Így bámultam rá, de ő állta a sarat. Végül megszólaltam.
 - Szerinted nem tudom mivel járna, ha lázadozni kezdenék? - kérdeztem keserűen - Tegnap valaki megfutamodott azelőtt az épület előtt, ahova vittek. Habozás nélkül lelőtték. Az a srác, Irizum előttem lehete ki a lelkét mégse tettek semmit se, csak szó nélkül elszállították a testet, mintha mi sem történt volna. 
  Elindultam felé, karjaimat magam mellé ejtettem, de a tekintetemet nem vettem le vigyoriról. 
 - Itt senkik vagyunk, jól tudom. De lehetetlent ne kérj tőlem. Ha szökni akarok, vagy esetleg lázadást szervezek akkor addig hajtok míg ez a hely a porral nem lesz egyenlő. Azonban megnyugodhatsz, ilyen fontos kísérleti patkányokat, mint mi nem fognak olyan könnyen megölni. Szóval te semmiképpen nem fogsz belekeveredni.
  Fél lépésnyire álltam tőle. Kicsit fel kellett tekintenem, de szerencsére nem nagyon. Nem lepődött meg a válaszomon. Végül megszólalt.
 - Ha úgy látom veszélybe sodorhatsz engem, akkor gondolkodás nélkül megállítalak. Ne hidd, hogy nem lennék rá képes. A saját túlélésemért bármit hajlandó vagyok feláldozni, aki erre nem képes annak nincs joga életben maradni. 
  Végül megkerült és a mosdók felé vette az irányt.
 - Mi a neved, Vigyori? - kérdeztem végül.
 - Natan. A tiéd mi Miss Naivitás?
 - Emphra. 
  Ezután minden szó nélkül kimentem az épületből. Na, erre a beszélgetésre egyáltalán nem számítottam. Vajon ez az igazi személyisége volt? Esetleg csak meg akart félemlíteni? De ha valójában ilyen, miért erőltet idétlen vigyort a képére? Egyáltalán keresztbe tudna tenni nekem? Itt megálltam egy pillanatra. Biztosan keresztbe tudna tenni nekem. Ahogyan a saját túléléséről beszélt, már megjárhatta a poklot is, azonban életben maradt. Tovább mentem a barakk felé, mert már nem éreztem a lábamat a hidegtől. 
 - Valahol a poklodban hagytad a bizalmadat is, ha jól sejtem. - dörmögtem az orrom alatt neki.
  Biztosan nem hallja már. Azonban ezt megértem, mert én is a saját poklomban hagytam az enyémet. Miss Naivitás mi? Újfent keserű mosolyra húztam a számat, ami a végén grimaszba ment át. Hát nem megígértem magamnak, hogy többé nem vernek át? Menet közben erősen a karomba csíptem. Legalább a saját magadnak tett ígéreteidet tartsd meg, tökfej! Sok mindent átéltem, hála ennek az elnyomó rendszernek és egyszer fogadalmat tettem, miszerint többé semmit se vehet el tőlem. Úgy látszik ez ellen nem mindig lehet tenni. Beértem a barakkba és elkezdtem átöltözni. Litria, Affiz, megígérem, ezt a kormányt akár az életem árán is megdöntöm!
 - Úgy látom valami iránt igazán eltökélted magadat csajszi. - hallottam magam mellől egy hangot. 
  Odanéztem. Az első turnusból életben maradt egyetlen lány állt velem szemben. Közepes magasságú, rövid, csíkokban vörösre festett haj, vékony testalkatú és van egy heg az állán.
 - Szikra vagyok. - mutatkozott be - Láttam jóban lettél két másik csajszival. Nehogy miattuk elveszítsd a fejedet! 
 - Emphra vagyok. - mondtam - Már másodjára hallom ezt a tanácsot. Ha csinálnék is valamit az rátok nem hatna ki. 
 - Ez igaz, de többen többre megyünk, nem? Sok kicsi sokra megy vagy hogy. - vált derűssé az arca és kihúzta magát - A lényeg, ne dögölj meg hiába ebben a ketrecben, mint egy megvadult kísérleti patkány. El akarod intézni a rendszert, mert már mindent elvett tőled, nem igaz? 
  Kérdőn néztem rá. Közvetlen és szókimondó. Tapasztalatból beszél. Ő maga a lázadás definíciója már csak a kinézetével is, és a beszédéből kiindulva az élete is abból állt. 
 - Szerinted csak te akarod a porban tudni az egész elcseszett rendszert? - nevetett fel kissé lenézően - Ha egyedül nem tudod megnyerni a harcot szerezz embereket, akiknek egy az érdeke. Az ellenségem ellensége a barátom. 
  Ezzel a lendülettel majdnem rögtön kiment az ajtón, de még időben utána szóltam.
 - Ha te is ennyire a kormány ellen vagy, miért nem te cselekszel, ha már úgyis tudod mit kell tenned? 
 - Én? Ne hülyéskedj! - ezzel végleg magamra hagyott.
  Végül követtem őt a kinti hidegbe. Már a kabátot is felvettem. Szikra? Mégis milyen név ez? Gondolom saját magának adta, hogy leplezze a valódi nevét. Ha már ketten is leszóltak miszerint ne rohanjak a halálba, vagy legalább másokat ne rántsak bele, akkor az arckifejezésem eléggé árulkodó lehet. Nem jó, ha sokat tudnak meg rólad. Vettem pár mély lélegzetet és igyekeztem a hirtelen felgyülemlett haragot elhessegetni és a tényekre támaszkodni. Először a kérdéseimre kell választ kapnom. Pontosan mi is ez a létesítmény? Mert biztosan nem egy egyszerű katonai bázis. Itt van egy átjáró a Virtuális Térbe, de miért nem zárják be? Mit akarnak vele kezdeni? Nagy eséllyel valamilyen kísérletet folytatnak, és mi vagyunk hozzá az alanyok. Miből állhat ez a kísérlet? Vajon a Virtuális Tér bezárásával meg lehetne oldani mindent? Mondjuk, ha olyan könnyű lenne bezárni, már az előző csoportok megtették volna. Pontosan mi is ez a Virtuális Tér? Ha nyitva van a Vritonok miért nem törnek be rajta újra? Az egész egy nagy katyvasz, aki pedig tudja az igazságot az ide van láncolva örökre meg egy kicsit. Miért mi jöttünk ide? Nagy eséllyel az a teszt az oka, amit megírattak velünk, de az mégis mit mutatott ki? Voltak olyanok is, akik nem írták meg mikor bekerültek a börtönbe. Valahogy az agyunkhoz lehet köze, vagy a személyiségünkhöz. Irizum halála után elküldtek pszichológushoz. Mit is mondtak, miért? Valami köze volt a mentális állapotomhoz. Nem akar eszembe jutni. 
  Miközben gondolkodtam mindenki szép lassan megérkezett a barakk elé. Gyorsan összeszámoltam hányan maradtunk. Elég kerek szám, tíz. Akkor Vigyori, vagyis Natan nem hazudott. Hét fiú maradt. A szokásos katona jött, aki általában ránk sózza a munkát. Eddig, ha sorban álltunk a sor majdnem olyan hosszú volt, mint maga a barakk, azonban most még a felét se érjük el. Elég drasztikus létszám csökkenés. 
 - Ma délelőtt és kora délután nincs feladatotok, csak a tanórákon kell résztvennetek.
 - Milyen tanórák? - kérdeztem.
  A legtöbbünk befejezte a tanulmányait a szakiskolákban. Szerintem tőlünk senki nem járt gimnáziumba. Azután pedig már csak kevés tovább képzési lehetőség maradt, ahová nagyon nehéz bejutni, szinte csak a gazdag családoknak a gyerekei tanulnak tovább. A közép vagy alsóbb rétegben élők általában csak szakiskolát végeznek. Szóval mit akarnak nekünk itt tanítani? 
 - Az irattár egyik részében van kialakítva a tanterem. Minden reggel ott kezdetek. Reggelizni elmehettek előtte, ha nincs más munka, ami rátok van bízva. Délben lesz egyszer ebéd. Utána a tanítótól függ, hogy órátok lesz utána vagy a kiképzőtökre vagytok bízva. 
  Inkább a tanítást választom, jelentsen bármit is. Szóval most megyünk reggelizni és aztán az irattárban kell megkeresni az osztálytermet. Mondjuk kissé furcsálltam is a berendezést, mert kívülről tágasabbnak tűnt, mint amilyen belül volt. Ezek szerint két részre van osztva. 
  Senki sem beszélt vissza vagy kérdezett. Mindenki csendben elfogadta a tényeket. Jelenleg tehetetlenek vagyunk. Semmit se tudunk tenni, csak elfogadni. Várakozni a megfelelő időre a legrosszabb az egészben. Ilyenkor úgy érzem egy kicsit cserben hagyok mindenkit, aki számít vagy számított rám. De nem azt teszem, csak időre van szükségem. Azonban ezt nem tudhatják meg, meg kell bizonyosodniuk a győzelmükben. Nehéz lesz átverni őket, sőt szerintem tisztában vannak vele, miszerint egy lázadót nem ilyen könnyű elhallgattatni. Fel kell készülnöm és erősnek kell maradnom. Ez már nem egyszerű lázadás a kormány ellen az álmok megvalósításáért, hanem lázadás az életben maradásért. Újra rá kell ébrednem, hogy ez a világ nem segít senkinek sem, akinek nincs szikla szilárd meggyőződése valamiben. Abba kell kapaszkodni még a mostani őrület határán is, ha nem teszed vesztettél és nyomtalanul eltűnsz a semmibe. 
  Elindultunk reggelizni csöndben és szótlanul. Senkinek nem volt kedve beszélgetni. A száraz zsemle még vízzel is alig ment le a torkomon. Ízetlenebbnek érzdődik, mint máskor. A katonák, akik itt szolgálnak ránk sem hederítettek. Nem érdekli őket mennyien esznek itt, harmincan vagy tízen. Számukra teljesen mindegy így nem foglalkoznak velünk. Nem akarnak kapcsolatot kialakítani velünk, legyen szó bárminemű kapcsolatról szeretetről, sajnálatról vagy gyűlöletről. Nem maradunk itt sokáig, bármikor meghalhatunk, ezért már most szellemként kezelnek bennünket. Halottakként, akik még képesek sétálni. Valamiért, akik előbb befejezték a reggelot, sem indultak el. Mondjuk igazuk van. Itt jobb együtt maradni, mint szétválni. Bár nem ismerjük egymást összeköt minket az életben maradás a Virtuális Tér után. Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Vajon a történelmet, ami a Vritonokról szól mennyire írták át? Ugye van a mondás, miszerint a történelmet a győztesek írják. Itt most akkor a Vritonok lennének a vesztesek? Esetleg valaki más és a Vritonok valójában csak kitalációk? Most már a történelemben sem bízhatok. Befejeztem a reggelimet, de még páran nyammogtak rajta így tovább gondolkodtam. Szó szerint semmiben sem lehet bízni már. Már abban sem, amit tanultam a szakképzőben. A szüleim sosem beszéltek róla milyen volt a Vritonok elnyomásában élni. Vajon azért, mert rossz emlék, vagy mert tudnak valamit, amit a kormányunk el akar titkolni? Azonban a Vritonokkal folytatott háború változtatta olyanná a világot, mint amilyen most. A bolygó nagy része lakhatatlan. A többi országnak biztosan van erre valami magyarázata. Ott vajon miről szólhat a történelem? Ha tudnak is az itt lévő helyzetről, a jelenlegi állapota a kormáynoknak nem olyan stabil, hogy beleszólhassanak más országok gondjaiba. Ki tudja, lehet ők is a Vritonokra kennek mindent. Tényleg léteztek azok a Vritonok, akikről tanultunk? Vajon a most következő óra után lesznek válaszaim, vagy csak több kérdés fog továbbra is idegesíteni? 
  Mikor mindenki végzett elhagytuk az étkezőt. Senki sem beszélgetett a másikkal. A csizmánk alatti apró kavicsok morzsolódása töltötte ki a síri csöndet, mely letelepedett közénk. Úgy tűnik a bizalmatlanabb társaság maradt életben. Furcsa módon a technikusok, akik reggelente el szoktak menni, most velünk maradtak. A Félszemű Sebhelyes, a Harmadik Lány és a Felemásszemű. Meg kellene jegyeznem a neveket. Valamiért őket nem úgy kezelik, mint minket, pedig őket is börtönökből szedték össze. Lehet nekik a tudásuk többet ér, mintha kísérleti patkányként halnának meg. 
  A kabát szerencsére vastag, így megvéd a hidegtől. Még mindig mindent dér borít be. Az irattárnak a másik bejáratát gyorsan megtaláltuk. A tanterem hasonlít arra, mint a normális ikolákban lévők. Itt egyszemélyes fapadok vannak, faszékkel. A tanári asztal a katedrán áll mögötte a tábla. A terem viszonylag sötét, kevés ablak van és azokat is ráccsal lefedték. Az idő nem sokkal jobb, mint odakint. Nem is látok fűtőtestet a teremben. Lehet csak a szigetelésnek könyünhetjük ezt a minimális hőmérséklet különbséget. De ha ez egy rendes tanterem, miért nincs rendesen felszerelve például legalább egy radiátorral? Ch. Tényleg nem vesznek emberszámba minket.  Túl sokáig bámultam, mert mire feleszméltem, már befoglalták a hátsó padokat. Szikra, a festett hajú lány, hátul a sarokban foglalt helyet, majd látványosan a padra borult. Alstrom a híres bokszoló, aki úgy látszik életben maradt szintén hátul ült és még két fiú. Négy pad volt egy sorban, és összesen tizenhat pad volt az egész teremben. A hátsó sorok teltek meg először. Én előröl a második sorba szorultam. Annyira nem lepett meg, hogy a három technikus is előrébb ült, viszont mellettem nem ők foglaltak helyet, hanem Vigyori, vagyis Natan. Meg kell szoknom a rendes nevét. Kérdőn néztem rá. Nekem meg volt a magam oka, ami a bámészkodás, de őt nem olyannak ismerem, aki simán elbámészkodni, először a hasznát lesi, ami nem válik az előnyére arra nem is fordít figyelmet.
 - Megszokás. – morogja maga elé.
  Rossz emlékeket idéz benne. Nem tudom mi történhetett vele. Nekem jó emlékeim vannak az iskolából, hiszen itt találtam rá az újságírásra, mint szakma. De persze ezen kívül nem volt épp egy összetartó közösség. Egy versenyló istállóhoz lehetne inkább hasonlítani, mindenki arra törekedett, hogy jobb legyen a többieknél és tovább tanulhasson, hogy jobban éljen. Bár a vegyészek viszonylag jól megélnek, azonban vannak olyan veszélyes részei ennek a szakmának, amit senki sem végezne szívesen. Ezt pedig csak akkor lehet elkerülni, ha tanul az ember.
  Hirtelen nyílt az ajtó. Mindenki kíváncsian nézett a belépő öreg katonára, akinek a hóna alatt volt valamilyen mappa szerűség. Még Szikra is adott neki egy pillantást aztán visszafeküdt a padra. Senki sem állt fel. Az ablakon néztem ki, ahol a szél vitte éppen a port az udvaron.
 - Tanulók! Felállni! – kiáltotta el magát.
  Erre mindenki kelletlenül feltápászkodott a helyéről. Ezt utoljára a szakmaiba kellett csinálnom.
 - Remek! Ezt mindig meg kell csinálni, mikor belépek a teremben, illetve mikor elhagyom azt. Ez a tiszteletadás jele. – magyarázta ezek szerint a tanárunk.
  Na igen, tiszteletadás. Pont azért nem álltunk fel elsőre. Mindegy csak tanórák a legrosszabb esetben végig alszom az órákat.
 - Ma még elnézem, de holnaptól kezdve az első padok legyen feltöltve ne pedig a hátsók. – jegyezte meg.
  Erre is várhat majd, ez diáki berögzöttség. Kisebb eséllyel piszkál a tanár, ha hátul foglalunk helyet. Ezt mindenki megtanulja az első hét után.
 - Úgy tudom mindenki kapott egy füzetet, illetve tollakat. Azokat ezekre a tanórákra kapták. Elég lesz egy füzet az egész évre. Ezeken az órákon a szeretett országunkról, illetve ennek a helynek a jelentőségéről lesz szó. Remélem képesek leszünk együtt dolgozni.
  Szeretett országunk a nagy francokat. Ezt próbálja majd elmagyarázni azoknak, akik börtönből jöttek? Mi aztán megtapasztaltuk ennek az országnak a szeretetét. Hiszen tegnap veszítettünk el több, mint húsz bajtársat. Ezt is szeretetnek nevezi? Többünk családja is emiatt került nehéz helyzetbe. Mily’ nagy szeretet! Az országunk vezetői egyedül arra képesek, hogy a saját seggüket mentsék illetve még az unokáiknak is teljen nulla munkával arany WC-papírra. Ezek a tanórák nagyon fel fogják nyomni bennem a pumpát.
 - Elnézést uram. – szólalt meg Vigy…, Natan – Maga akkor a semmiről akar nekünk majd órákon át beszélni? Mármint úgy értem egy országnak nincsenek érzelmei, szóval biztosan gondolt valakire. Akkor kire? A Miniszterekre? A Magiszterre? A népre? Vagy a katonaságra? Aztán ennek a bázisnak a létezése is titkos. Nekünk, olyanoknak akiket lázadás miatt csuktak le, nem adhat ki ilyen titkos információkat.
  Ó? Ezt nem néztem volna ki belőle. Azt hittem majd csöndben fogja végig gubbasztani az összes órát, és igyekszik majd kerülni a feltűnést a túlélése érdekében. Ez nagyon bökhette a csőrét, ha így felszólalt.
  A tanár feje fehér lett, majd megrándult a szeme, aztán hirtelen pipacs vörös lett az egész képe. Ez most üvöltözni fog velünk. Első reakcióként hátra dőltem a székben, de így is csak pár centivel kerültem messzebb az arcától.
 - Milyen lázadó és eretnek gondolkodásmód! Persze nektek, kik eme rendszer ellen vétettetek természetesen nem jutott ki a jóból. Már azt hittem miután megismerkedtek a rendszer kemény büntetéseivel majd igyekezni fogtok elkerülni azt és ismét minta polgárokká fogtok válni. – sóhajtott egyet lemondóan és az arca újra normális színt vett fel – Persze már kezdek ehhez a hozzáálláshoz hozzá szokni. Ebben a generációban úgy tűnik eléggé szeretik a fiatalok a büntetést. Talán azt hiszitek mártírokká fogtok válni ezáltal? Tévedtek. Csak sajnálat és lenézés fogja övezni a halálotokat. Hiszen a folyamatos bajkeverésetekkel magatok alatt vágtátok a fát. A folyamatos kérkedés és kacérkodás egyedül halálhoz fog vezetni, ha szerencsések vagytok. Rosszabb sors az, ha szimplán eszeteket vesztitek. Jól jegyezzétek meg. Ez nem egy átlagos iskola, itt nekem sokkal több jogom van, mint nektek. Bármilyen fegyelmezési eszközt bevethetek, ha szükségét látom, de akkor is, ha nem. Mégis ki hinne nektek, ha az ellenkezőjét állítanátok? Ebben a maradék kis időben igyekezzetek nem a terhemre lenni. Akkor kezdjük is országunk történelmével.
  Erre felkönyököltem az asztalomra. Az előbbi beszéde után szerintem nem az egyetemes törit fogjuk venni, hanem azt, ami tele van propagandával.
 - Számításunk előtti évtizedekben ezen a kontinensen több száz törzs élt egymás mellett. Primitív emberek lévén, folyamatosan harcoltak egymással. Végül az egyik törzsben, mely a mostani országunk helyén élt született meg a tehetséges hadvezér Pilorian. Az ő vezetése alatt összefogta az azonos nyelveken beszélő törzseket és háborút indított a többi törzs ellen, mert csak így lehetett egy egységes államot létrehozni. Hiszen miből ért egy civilizálatlan ember? Csak a harcból, vérből és halálból. Kevesebb, mint egy év alatt az uralma alá hajtotta az összes a kontinensen lévő törzset. Akkor a miénk volt a Ronni-tó, átkelt a népünk az Északi-hegységen és először is utoljára léptünk uralkodóként a Jeges-földre. Az ő tiszteletére neveztük el az országunkat Polyrinnek. Pilorian hadvezér létrehozta a Polyrian házat, mely évszázadokig uralkodott a népek felett. Sajnos Pilorian hadvezér halála után a három fia háborúzni kezdett egymással az öröklés miatt. Így a kontinens háromrészre szakadt. Akkor országunk északhoz lett csatolva. A Jeges-föld; Ronni-tó, a Keleti-róna északi része és Polyrin egésze alkotta az Északi Királyságot. A Karc-folyótól a Húr tóig és az Egér-folyóig tartott a Keleti Királyság. Az Egér-folyótól a Szeverai-mélyföldig húzódott a Nyugati Királyság. Pilorian hadvezér születése jelzi számunkra az időszámításunk kezdetét. A születése után hármszázharminc évvel elkezdtek az összeolvasztott államok lázadozni és a nagy országok kisebb államokká váltak. Polyrin háromszázhetvenötben vált teljesen függetlenné, ezt a dátumot tekintjük az ókor végének.
  Hirtelen tűzcsengőszerű hang zavart fel a nyitott szemmel való alvásból. A tanár csak a teremben elhelyezett faliórára nézett.
 - A mai órának vége. Holnap beszélünk az ókorban létrejött többi országról, melyek ezen a kontinensen fekszenek. A mai órának ezzel vége, mehettek ebédre. Felállni!
  Mindenki felállt, jobban mondva majdnem mindenki. Szikra a sarokban aludt. Miután megint kezdődött a tanár arcszín változása a mellette álló srác felébresztette őt.
 - A kutya megette a házimat! – kiáltással kelt fel és nézett körül.
  A tanárnak már vörösben pompázott a feje, többen közülünk nevetett vagy legalább mosolygott. Még én is megengedtem magamnak egy mosolyt. Végül Szikra is felállt. A tanár nem szólt egy szót sem csak kiviharzott a teremből. Szép kezdet, mit ne mondjak. Mondjuk ez az egész, ami ma leadott, azt még általános iskolában vesszük ilyen szinten. Minek néznek minket? Tanulatlan vad barmoknak? Mondjuk börtönből hoztak ki és oda nem kerül az, akinek van egy kis sütnivalója. De nem tűnt fel mennyire elment az idő, vagy lehet egyszer én is bealudtam. Visszamentünk az étkezőbe az ebédért. Mikor befejeztük meglepetésünkre nem a kiképző jött értünk, hanem a Vekker.
 - A tanárotok rossz magaviseletet jelentett.
  Ugye, ez most csak valami vicc?! Na ne már.
 - Ma nem mentek a Virtuális Térbe.
 - Miért nem? – kérdeztem.
  A kísérleti alanyokat miért nem használják ki száz százalékig? Itt valami bűzlik.
 - Az nem tartozik bele a feladatkörötökbe. Kiképzés után össze kell szednetek a halott társaitok felszerelését a szekrényeikből és le kell adnotok majd az irattárban. Majd kaptok dobozokat, amikbe pakolhattok. Személyenkét legyen minden szét szedve. Majd a lányok és a fiúk külön kapnak egy-egy mesterkulcsot, amivel az összes szekrényt kinyithatjátok.
  Majd ki jól végezte dolgát magunkra hagyott minket. Ez szemét húzás volt tőlük. Szerencsénkre sok személyes tárgyunk nincs itt, de attól még nekem fájdalmas lesz Litria és Affiz cuccait pakolni majd bedobozolni. Vajon mit tesznek majd a dolgaikkal az irattárban? Simán kinézem belőlük az újra felhasználást. Automatikusan a saját ruháimra néztem. Vajon ezt is viselte valaki olyan előttem, akit börtönből hoztak ide? Inkább mégsem gondolok bele. Sokkal nyomasztóbb lenne, pedig már most sem egy paradicsomi üdülés. Nem sokkal később megérkezett a kiképzőnk is.
 - Idefigyeljetek! A tanárotok egy régi jó barátom, szóval azonnal értesülök minden aprócska kihágásotokról. Ma elkezdem megismertetni veletek a fegyvereket. Szóval főként elméletet fogtok tanulni, hogy mégis miként épül fel egy lőfegyver és orrvérzésig fogjátok gyakorolni a szétszedését, illetve az összerakásukat. Addig nem nyugszom, míg álmotokból felkeltve is szét fogjátok majd tudni kapni bármely fegyvert, melyet elétek rakok. De ezek előtt egy kis bemelegítés!
  Teljesen leizzadva, illetve néhányan koszos pólóval álltak az asztal mellett, ahol fegyver alkatrészek hevertek. Mivel hideg volt pulóver mindenkin volt, de a kabátot kevesen vették fel. Persze ilyenkor a három technikus nincs velünk. A póló többféleképpen is koszossá válhatott. A porban való fetrengéstől meg persze a bemelegítés utáni mosdó látogatástól, mikor az ebédünk kijött belőlünk ott, ahol először leküldtük a mélybe.
  Igazat mondott a kiképző. Tényleg látástól vakulásig tanulmányoztuk a fegyverek szerkezetét. Mikor visszaértünk hulla fáradtan a barakkba megláttuk a lapra hajtott dobozokat, mellette a ragasztószalagokat, és a két mesterkulcsot. Erről a kiképzés alatt teljesen megfeledkeztem.  Fáradtan egymásra néztünk. Némán megegyeztünk abban, hogy jobban járunk, ha még este elvégezzük a feladatot.
  Kezdésnek a mesterkulcsokkal kinyitottuk az összes szekrényt, majd azután kezdtünk kipakolni belőlük. Felosztottuk a munkát. A technikus elkezdte összeragasztani a dobozokat, addig mi Szikrával gyorsan bedobáltuk a cuccokat a szekrényekből a dobozba. Minél előbb végezni akartunk ezzel a nyomasztó munkával. Minden egyes tárgynál eszembe jutott, hogy aki előttem hozzáért, még tegnap, az már nincs az élők között. Litria és Affiz dolgait rendezetten tettem el a dobozokba.
  Mikor már végre leadtuk az irattárban a dobozokat, már alig vonszoltuk magunkat. Megjegyezném, szerintem az ott váró katona direkt húzta az időt, így sokáig vártunk mire leadhattuk az összeset. De az is lehet a fáradtságtól elromlott az időérzékem. Már ki tudja.