Illúzió és valóság küszöbén

  - Ébresztő! - hallottam Vekker hangját.    Fordultam egyet, majd felültem. Hú, nagyon rosszat álmodtam. Alig páran maradtunk, miután átküldtek minket a Virtuális Térbe. Elég valósághű volt. A biztonság kedvéért lenéztem Litria ágyára. Üres volt. Végig néztem az egész szobán. Hárman vagyunk itt, a többi ágy üres. A felismerés letaglózott. Nem álom volt. Szép lassan minden emlék újra megrohamozott. Az őrült Litria, a holtan fekvő Hama, a Virtuális Tér, a mozdulatlan srác és Fiona őrülete. Megmarkoltam a takarómat, majd elengedtem lassan. Robotosan másztam ki az ágyból. Vekker nem azonnal ment ki, végignézett rajtunk. Mintha mondani szeretne valamit. Azonban meggondolhatta magát, mert végül egy szó nélkül hagyta el a szobát. A szekrényemhez léptem és a szokásos holmimat a reggeli vizesblokk látogatáshoz magamhoz vettem. Kiléptem és eszembe jutott, hogy a pulóveremet sikeresen bent hagytam. Hosszú pizsama van rajtam, de attól még szedtem a lábamat, mert hihetetlenül hideg v...

 Verítékben úszva keltem és ültem fel azzal a lendülettel. A szívem hihetetlenül gyorsan ver és kapkodom a levegőt. Nem sok minden maradt meg az álmomból, csak az üzenet a falon.   - Csak egy álom volt. - motyogtam magamban.   A biztonság kedvéért lenéztem az alsó ágyra. Ott éppen békésen szuszogott Litria. Kinéztem az ablakon. Semmiféle köd nem volt odakint, bár még sötét van. Vajon mennyi lehet az idő? Visszahúztam magamra a takarót és visszafeküdtem. Hallom, ahogy nyílik az ajtó. Nem, nem. Már nem lehet ennyi az idő! Amiatt a nyavalyás álom miatt még csak jól sem aludtam.   - Felkelni! - hallottam Vekker szokásos hangját.    Belemorogtam a párnába, majd felültem és lenéztem a Vekkerre, aki éppen körülpásztázta a szobát, hogy mégis mennyien figyeltek fel rá. Végül fogtam magamat és lekászálódtam az ágyról. Az álom miatt elég élénken ébredtem, így nem zombi módjára kutattam a szekrényem után.   - 'Reggelt. - ásítottam mikor a Vekkerre n...

   Már egész jól tájékozódok csukott szemmel a szobában. Most is éppen a fogkefémet és egy törülközőt viszek magammal. Kezdek hozzászokni a korai keléshez. Bár lehet most később keltettek, mint eddig. Az elsők között vagyok a lányoktól. Megbeszéltük, hogy elsőként a lányok használják a fürdőt. Így teljes lelkinyugalommal nyomtam le a kilincset. Most először sikerült időben ideérni, kicsit büszke vagyok magamra. Franc. Nem kellene büszkének lennem. Túl hamar alkalmazkodtam a hülye szabályaikhoz. Beléptem a fürdőbe, hova kevés fény jut be így automatikusan felkapcsoltam a villanyt. A látvány megfagyasztott a mozdulatban. Kifutottam a bejáratig és láttam, hogy még páran erre tartanak.  - Hívjatok segítséget! - kiabáltam nekik teljes hangerőmből - Valaki megsérült! Siessetek!   A két lány megfagyott majd hátraarccal keresni kezdtek valakit. Gyorsan visszamentem a fürdőbe. Minden csupa vér, de még mozog a mellkasa. Mindkét csuklóját megvágta. Szerencsére elég rossz anyagb...

  - Ébresztő naplopók! - hallottam a vekkerünk jellegzetes hangját.   Ez nem lehet igaz, már reggel van? Csak két perce feküdtem le. A szemem nem engedelmeskedik nekem. Ha ki is pillantok a plafonra a szemem azonnal vissza is csukódik. Amint újra lecsukódik szinte ájulás szerűen vissza akarok aludni. Az akaraterőm az egyedüli, ami ellenáll az álom hívógató világának. Fel kell ülnöm, különben visszalaszom, ami nem lenne szerencsés. Még az ágyról is lemászok, bár a szememet még mindig nehezen tartom nyitva.  - Tíz perc. Ma legyetek készen addigra. - ezzel kiment a szobából.    Többen is majd állva elaludtak, esetleg az ágy elhagyásával küzdöttek. A szekrényemnél matatok ruhát keresve. A zsák még mindig nincs kipakolva. A tegnapi szennyest megtaláltam. Ha jól emlékszem van egy mosókonyha a fürdőblokkban. A mozgásomat jobban lehet egy robotéhoz hasonlítani, mint egy emberéhez. Végül a hajamat is felkötöttem. Még lehet pár percem. A szemem már hozzá szokott a szürkül...